Pareto 80-20-as szabálya eredetileg arról szól, hogy a társadalom összes erőforrása a népesség 20 százalékának a kezében van, aztán lett ennek közgazdasági értelmezése, miszerint egy vállalat bevételének nyolcvan százalékát a tevékenységének 20 százaléka adja, vagy hogy a marketingben a vevők nyolcvan százalékát a hirdetések húsz százaléka hozza, ésatöbbi.
Nálam ez úgy működik, hogy a saját szakmai tevékenységemnek kb 20%-ához értek magas szinten, a többi nyolcvan százalékát azért csinálom, mert egyrészt az elvégzése szükséges az eredeti (20%) munkámhoz, másrészt pedig mert sajnos én még mindig jobban csinálom, mint azoknak a nyolcvan százaléka, akiknek ezek a munkák elvileg a tevékenységi körük azon 20 százalékába tartoznának, amihez igazán értenek. Ebből következően a bevételeimnek mindössze a húsz százalékát hozza az a tevékenység, amire az időm nyolcvan százaléka megy el, hogy meg tudjam csinálni a tevékenységemnek azt a húsz százalékát, amiből viszont a bevételeim nyolcvan százaléka jön. Viszont a szakmai tevékenységem minőségileg felső húsz százalékát jelentő munkák nyolcvan százalékban onnan jönnek, hogy egyszer már megcsináltam legalább nyolcvan százalékosra egy olyan feladatot, amihez az elején húsz százaléknyira értettem.
Ha valami keresésből jöttél ide, és nem tudod, ki vagyok, akkor ezen a ponton femerül fel a kérdés: mivel foglalkozom? Hát, bazdmeg, targoncás vagyok az Aldiban.
Na jó, nem. Tervezőgrafikus vagyok eredetileg és egyelőre, elég szerteágazó webes, főleg frontendes szarsággal, csomó marketinges képzéssel. Ezek egyébként jellemzően technikai skillek, mert a problémák általában olyan formában merülnek fel, (ha leszámítjuk az „és kellene egy weboldal is” jellegű kéréseket az arculat elfogadása után) hogy drupálba, vagy wordpressbe hogyan lehet beletenni a facebook pixelt, abból hogyan lehet adott paraméterekkel remarketing listát csinálni, és ezt hogyan fogja látni a google ads. (És ha ebbe elkezded beleásni magad, már nincs annyira messze egy google certificate.) De kéne a kampányhoz egy landing oldal is, aminek főleg mobilon kéne kinézni valahogy (de ezt már én teszem hozzá, mert az analitikát senki sem nézi, vagy nézi, de nem tudja értelmezni).
Látván, amit a fejlesztő a tervekből megvalósít, tényleg jobb, ha inkább megcsinálom én (viszont ha már lett hozzáférés, belenézel a site szerkezetébe is, éshát édesfaszom). Harminciksz év után a grafikai portfólióm is elég masszív egyébként, de ezek a járulékos megkeresések egyre nagyobb arányban jönnek, egyre több időmet veszik el, egyre értelmezhetetlenebb pénzekért, miközben egyre inkább úgy érzem, hogy kezdek semmihez sem érteni igazán.
Ma bizonyos területeken freelancernek lenni annyi és olyan ismereteket követel, amelyeknek egy ember már nem tud megfelelni, viszont nem mindig van elég pénz ahhoz, hogy kiszervezd azt, amihez nem értesz, ha pedig mégis kiszervezted, az az ember, vagy cég, akinek kiszervezted, a projektre szánt pénz nyolcan százalékáért fogja megcsinálni a munka húsz százalékát. (Már ha megcsinálja.)
Összefoglalom: Pareto optimista volt, szerinte az élet minimum húsz százalékban szép. Annak biztosan, akinek vissza kell osztani (velem már volt úgy, hogy nyolcvan százalékot, nettóban).
